Sajdik Ferenc rajzai korán szívemhez nőttek. Nem Gombóc Artúr miatt, nem a Ho-Horgász miatt – Ceausescu nem engedte át őket a határon –, hanem az olasz tankönyvem figurái miatt.

Derű, derű, derű és fantázia, ez az, amivel találkozunk, ha megnézzük a váci Sajdik-gyűjteményt, ott a főtér egyik sarkában, a Pannónia Házban.

Kislányommal másfél-két órát néztük, az amúgy állandó, kiállítást – neki ott volt videón, babzsákról Pom-Pom is.

A kötelező figurák mellett, a rajzokon voltak meglepetésvendégek is számomra: Makovecz, Kossuth, a gödi szurkolók, amint összetűznek a váciakkal,… Hihetetlenül kedvesek voltak közismert verseink a Sajdik-rajzok kíséretében.

Köszönjük Vác! Köszönjük Sajdik Ferenc!