Második könyvem Tompa Andreától és ismét megkaptam, amit vártam. Sok nagyszerű fejezetet a Ceausescu alatti és előtti Erdélyről szépen és ami, szerintem, még fontosabb, hitelesen megírva.
A hóhér háza családtörténet, de nem ,,venezuelai sorozat”értelemben, hanem egy olyan történet, ami arra szolgál (a szememben), hogy megmutassa az ottan embereket, gondolataikat, helyeiket, tárgyaikat, életüket. Miután 1990ig ott éltem folyamatosan éreztem, hogy: igen, ez a hiteles elmesélés! De sokkal több annál, amit tudok és láttam, és nem csak azért, mert ő, a szerző kolozsvári és én nem.
Nagyon komoly tudás, érzékenység, határozottság, nyíltság, kemény őszinteség van Tompa Andrea szavaiban. És írnitudás! Az nyilvánvaló volt, hogy vártam, mikor ír a 89es forradalomról, a Szekuról (titkosrendőrség), a székelyföldi székelyekről, a világháborúról, románságról, mert úgy érzem, hogy valamennyire ismerem ezeket a témákat, de azon vettem észre magam, hogy amikor női öltözködésről (elvétve férfi), ruhákról ír – egy egész fejezetet –, akkor is figyelnem kell, mert érdekes, nagyon kifinomult: tele régi és új, de mindig hiteles szavakkal, fordulatokkal.
Nagyon-nagyon tudtam értékelni szüleimnek, az itt visszaköszönő fordulatait, amelyek nem mutatóban vannak, hanem a magától értetődően szövődő írás részei.
Két-három fejezetben aggódtam előre, hogy: na, erre mi szükség van? Miért kell családi történettel, párkapcsolati történetekkel (Nigéria, Édes Pistám!) traktálni engem, vagyis az ártatlan olvasót, de a fejezetek olvasásakor rájöttem, hogy sokkal többről van szó. Például kiállásról, esetleg példáról – jókról és megalkuvókról.
Így! Erdélyről, ottani emberekről – tehát magyarokról, románokról, zsidókról,… –, történeteikről, Kolozsvárról, olvasnál pontosat és gyönyörűen megírtat, olvass Tompa Andreától!
A hóhér háza, 440 oldal, Libri, 2015.
