Ha gyermekszáj, akkor Marcello D’Orta és Én, reméljük, megúszom! Sok-sok olaszosnak egyből jön jónéhány poén az arzanói gyerekektől: Genova tanúi, a papagáj, aki szabad lett, Maradonának hála, a francia arzanóiak,… Váratlan helyről gazdagszik az idézhető gyermekszájkincs. Szülővárosom, Sepsiszentgyörgy íróinak riportkönyvét olvasgattam (Bővízű patakok mentén, Kriterion, 1972), mikor a nagyszerű költő, Farkas Árpád (1944-2021) írását olvastam.

Újságíróként az osztályfőnök engedélyével faluról, városról faggatta a székely gyermekeket.

,,Engem édesapám egyszer elvitt Brassóba. Ott az utcán rengeteg fagylalt van, mégis mindenki siet. Nekem az tetszett a legjobban, hogy nálunk az emberek örökké a mezőn vannak, itt pedig mindenki az utcán, s hogy nagyon sok fagylalt van. Én nagyon szeretnék városon élni.”

,,Én jártam kirándulni Szinaján, ahol a király házába csak posztópampóban lehet bemenni, s minden aranyból van, és nagyon szép. Leginkább megragadta a figyelmemet, hogy Bukarestemben a múzeumban a medvék és nyulak  és kilgyók és madarak mind meg voltak dögölve. Én mondtam a tanító bácsinak, hogy én nem szoktam soha elvenni a tojásokat a fészekből, s a mi szertárunkban miért nincs döglött medve is, mire ő mondta, hogy ezek országosan, tudományosan ki vannak tömve, amit én meg is értettem.”

,,...Mi öntudatos pionírokhoz méltőn, kettes sorban mentünk az utcán, hogy ne üssön el semmi. Mindigvigyáztunk arra, hogy ne lökjük fel a bácsikat és néniket hascúrozásunkkal. Mindenütt épült az ország, ezért nagy büszkeség öntött el..."

,,Én azt szeretném, hogy a falunkban nagy-nagy házak épüljenek, hogy minden helyről látszódjék a mi falunk. Én varrodába lennék, s mikor jönnék haza látogatóba, akkor föntről édesanyám integetne. Mert minden ház tetejére veteményest is tennék.”

Így! :)

Volt, gyermek, ki csak annyit jegyzett fel, hogy előző nap hiányzott az iskolából.