Többször volt igazán apró visszaigazolásom, hogy talán jó lesz, amit csinálok. Legutóbb a tegnapi séta előtt igazán szép pillanatom volt, mikor kapcsoltam, hogy Luigi Ferdinando Marsigli ügyében ott van segítségül Háy János is:
,,Mikor pedig másnap Marsigli gróf végigjárta a várat, elkeserítő kép tárult elé: felkoncolt tetemek feték sűrűn a romokat, s volt belőlük az omladékok alatt is bőségesen, a Mátyáspalota darabokra hullva, szétronott falai közt Corvinák lapjait tépdeste a szél, s az is romokban hevert, amit a török építtetett, a 23 mecset, a kilenc melegfürdő, a huszonkét sütőház, s azok a népkonyhák is, melyek a szegények etetésére készültek. De feltúratott a város környékén is minden, sem ép ház, sem ép gazdaság, műhely nem maradt. A földek is mind agyontaposottak, a négyezer szőlőskertről már csak az emlékek vallhatnak. Minden elpusztult a moszlimvilágból, s hihette e bárki is, hogy valamely keresztány civilizációnak adja át a helyét, amikor a sarcoló jajkatonák inkább voltak hasonlatosak a vérszomjas állatokhoz, mint Krisztusurunk eilági követeihez.
Aki hős volt ebben a háborúságban..."
Háy János: Dzsigerdilen (A szív gyönyörűsége), Palatinus, 1996ban írta Háy az eredetit, írja a wikipédia, 2600 forint.
