Hogy miért Tersánszky számomra a leg? Mert minden szavában, mondatában érezni az örömöt, az életörömöt, a vidámságot, a könnyedséget. Könnyen írt, mert végtelenül szabadon élt. Ugyanakkor az első világháborúban a fronton harcolt, a nácik érkeztével hihetetlenül határozottan, vakmerően állt ki elvei mellett, az élet mellett, majd pár évre rá Rákosiékkal is tudta éreztetni, hogy egymáshoz az égvilágon semmi közük.
Elmélkedve kicsit még Tersánszkynak a személyiségén, életén talán megállapítható: egy jókora hasonlóság Chaplinnel. Mindenkettejüknek mániája volt a kisember sorsa. Ugyanolyan vidámsággal, ugyanakkor gyakran keserűséggel látták, láttatták az elesetteket. Illetve ugyanolyan gúnnyal, éllel karikírozták ki a hatalmasokat, az erőseket. Nem hiszem, hogy életcél lett volna ez, hanem egész egyszerűen a maguk életét élve nem tehettek mást.
Erdélyből érkezett, azonban igen jól érezte magát a fővárosban, de őt olvasva nem éreztem, hogy ezzel az identitásával sokat foglalkozott volna, azonban azt állíthatom, hogy az ott, Erdélyben megismert figurák, falvak, életek végigkísérték életét.
(kép a pim oldaláról)
Mindhárom bekezdés miatt nagyon könnyen tudok vele azonosulni.
Nagybányán született (1888) Máramarosban, magyarok, románok, zsidók között. Gyermekkoráról itt ír (önéletrajz). Szülei megálmodták a biztos jövőt fiuknak, de Józsi Jenő bizony letért az útról. Hogy mennyire rendhagyó volt az út, amit választott arra kisebb bizonyság a könyv, amelyet a nagybányai festőkről írt. Írhatott volna a már akkor nagypresztizsű festőkről, technikájukról, de ő érdemesebbnek gondolta a helyi kocsma és kávézó életét, az odatévedt angol turista jelenlétét, a fiatalok szerelmi botladozásait, aztán rajzokkal, a nagyok rajzaival (Réti, Szőnyi, Ferenczy Béni, Bernáth,…) illusztráltatta azt és kijött egy könyv (A félbolond), amelyik érdekes, kellemes, de semmi köze a nagybányai festők nagyságához.
Aztán harcolt az első világháborúban az olasz fronton (talán keleten is), írogatott a Nyugatnak, mert bizony felfedezték, hogy tehetséges ember, ez a Tersánszky (Ady írt a Viszontlátásra, drágáról; amúgy a Rekőttes szól még az első világháborúról), de valahogy mégsem illeszkedett és nem illeszkedett be a Horthy-rendbe sem. Akkor sem a kedélyes, mindenfelé csavargó, mindenkivel szót értő, boldogságot kereső Kakuk Marci volt a menő (Kakuk Marci-ciklus, Annuska [1941] a zárókötet), sem Gazsi, aki folyton nyúlpaprikásra ácsingózik (Legenda a nyúlpaprikásról, 1936). A háborúk között írta a Ros(s)z szomszédokat is, a kedves Új legendát és a Sziget a Dunánt is.
A második világháborút már nem harcolta, sem nem svejkeskedte végig, de aki elolvassa a háborús novelláit, írásait (például a poszt végén, Rózsit elsiratom) az megtudja, hogy milyen emberséggel tudott jelen lenni a hétköznapokban, illetve tudta túltenni magát a szörnyűségeken. A háború után úgy helyezte el magát a vezetők előtt, hogy Rákosi-figuráját alaposan kigúnyolta. Háttérbe is került, de Misimókus ismét előrángatta őt, az élelmes és csupaszív Misi generációk kedvence lett, ma is él vidáman sok-sok jóravaló otthonban. Misi Mókus figurája az, akiről sokaknak rögtön beugrik Tersánszky Józsi Jenő. Különben T nem először adta állatok szájába a nagy igazságokat, illetve a bohócságot és komolyságot: Forradalom a jég között – a blogíró által legzseniálisabbnak gondolt Tersánszky-írás – Pápláppal, a vezérgácsérral, Hápláppal, Sáppogja asszonnyal, Sáppikával és a bukókacsa csapattal és a demokráciával. Ilyen, szintén az állatvilágba oltott könyve a Szerelmes csóka is, de ott például, a kétségtelenül szerényebb Jancsi, a csacsi is.
(Gink Károly fotója)
A politika, pár éve, kiakolbólította Tersánszkyt (utca formájában) a Déli mellől valahová a kevésbé ismert budai hegyoldalba. Írónk ezzel nem foglalkozik jól érezte ő magát a kocsmákban, azok mellett, a polgári otthonokban, de jól érzi ő magát a szeles, tág, embertől majdnem üres utcácskában is.
És akkor még nem írtunk Terszánszkyról és a nőkről, fejeseiről, Józsi Jenőről és a tornáról, sportról, Tersánszkyról és a zenéről. Fura könyvéről, az angolul megjelent Magyarország Történetéről. A Tanácsköztársaságról. A filmekről, melyeket könyveiből készítettek. Végrendeletéről.
Most pedig bemegyek a polcokhoz, leemelek egy Tersánszkyt, pár napon belül elolvasom és minden jobb lesz közben, majd utána pár napig.
Ilyen sorokat olvashatok majd:
,,Nyáron a kánikulában verejtékezve kutyagolok át a Szabadság-hídon.
A púpjánál elakad előttem egy kocsi.
Többen jóakaratú emberek, nekivetemedünk hátulról és toljuk a kocsit. Amint már ott tart, hogy a bakon a kocsis a szekér fékjét kallantyúzza, le ne rontson a híd púpjának túlsó felén a szekere, mert már felérkeztünk és közben hálálkodik nekünk a segítségünkért… rápillantok a lovára.
Semmi kétség! A ló az én Rózsim. Ott van a sérülés nyoma a nyakán, ott van a farán is. Nem lehet még egy vasderes, hóka, karmantyús kanca két ilyen ismertető sebhellyel más.
Ejnye az irgalmát! Rózsi te, hát átvészelted, átvészeltük mégis a sok borzalmat. Mégiscsak szép az Élet, hagyjuk a csüggedést, az átkot!"
1946
(birtokomba lévő aláírása, mely könnyen tűnhet egy lovag névjegykártyájának, ehelyett az Új legendába firkantott kézjegye)