Sajdik Ferenc rajzai korán szívemhez nőttek. Nem Gombóc Artúr miatt, nem a Ho-Horgász miatt – Ceausescu nem engedte át őket a határon –, hanem az olasz tankönyvem figurái miatt.

Derű, derű, derű és fantázia, ez az, amivel találkozunk, ha megnézzük a váci Sajdik-gyűjteményt, ott a főtér egyik sarkában, a Pannónia Házban.

Kislányommal másfél-két órát néztük, az amúgy állandó, kiállítást – neki ott volt videón, babzsákról Pom-Pom is.

A kötelező figurák mellett, a rajzokon voltak meglepetésvendégek is számomra: Makovecz, Kossuth, a gödi szurkolók, amint összetűznek a váciakkal,… Hihetetlenül kedvesek voltak közismert verseink a Sajdik-rajzok kíséretében.

Köszönjük Vác! Köszönjük Sajdik Ferenc!

A román kommunizmus is és az ottani fővezér, Ceausescu sok-sok ember életén átgázolt.

Mégis volt jó néhány ember, aki alkotni akart és tudott a nyomorgás közepette. Egyike volt ezeknek Bartha Árpád fotóművész.

Környezetében, ott Szentgyörgyön (Sepsi, Háromszék, Erdély) volt még néhány adni, alkotni akaró ember, többen barátai: Sylvester Lajos, Kakas Zoltán, Czegő Zoltán, Kónya Ádám, Magyari Lajos,... Ők írtak ebbe a rövidke könyvbe egy olyan fényképészről, aki sokkal-sokkal több ismertséget érdemelne.

Ő, érzésem szerint, akkor sem vágott ismertségre, mi vagyunk szegényebbek, ha nem ismerjük eléggé őt, képeit.

Ha jó hazait akarok, leveszem ezt a könyvet!

Agyhalott, Abszurdisztán, Ezért tart itt... Istenem, mennyire unok néhány fordulatot! Untam most O. a. és Gy. a. is.

Valahogy így érezhette Hernádi Miklós (Nem Gyula ő!:) is még sokkal korábban, még K. a.

Olvassuk, röhögünk, röhögünk, röhögünk, röhögünk, aztán kesergünk, majd röhögünk!

,,nevetés: Öl! Hizlal. Szépít. Fiatalít! Kell az embernek néha egy kis nevetés. Nahát, nem is tudom, mióta nem nevettem ilyen jót, mikor nevettem ilyen jót utoljára. Lásd még: röhög. AKARSZ NEVETNI? NEVETNI FOGSZ.

A könyv függeléke szintén kemény!

Tegnap Gion, ma Giono! Nincs mögöttes, de... Különös könyv volt, története, szerintem jelentektelen, megis hatott rám. Eredetiseget éreztem benne, olyan természetességgel írt a természetről, semmi kedélyesség nélkül, ami ritkaság. Megfoghatatlan, egészen másléptékű a természet mindent uraló lénye olyannyira, hogy azt csak elfogadni lehet. És ezt Jean Giono nagyon jól tudta.

Ezt a regényét a 30as években írta a mesés Provanszban. Nem voltam még ott, de mégis megkockáztatom ezt a véleményt. Miképp azt is megkockáztatom, hogy a mai Provansz olyan távol van az akkoritól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Giono művével mi beleszagolhatunk az 100 évvel korábbi Provanszba!

Szenttamás ma Szerbiában van. A szerző pedig ebben a kisvárosban született. Mint helyi szeretettel ír a helyiekről, de nagyon őszintén.

Szeretettel ír, de tudja tisztán látni a helyiek barbárságát,, akaratosságát, néhol okosságát is. Ezeket az embereket: magyarokat, szerbeket, németeket nagyszerűen jellemzi közösségként, de igazából az egyes emberek túlélési technikái a fontosak.

Egyikük a citerában, a rózsamézben, a Kálvárián Jézus mellett felfedezett Virágos Katonában találja meg a boldogságot; a másik a munkában, az erőben; a harmadiknak az állandó ügyeskedés és erőszakosság a megoldás. (első kettő egymásban találja meg a boldogságot és utóbbi a feleség!)

Közben pedig a háttérben látszik, játszik a politika, a történelem (magyar világ, szerb világ, masírozó németek), szépen, keményen leírva.

Köszi Feri, hogy javasoltad! Köszi Gyöngyös, hogy ideadtad!

Hihetetlen könnyedséggel, zseniális észrevételekkel, direkt Nápolyból érkezett könyv. A nápolyi szerző bemutatja családját: gazember nagybátyját, édesanyját (egyúttal felvetve a rasszizmus témáját és Ella Fitzgerald tévés megjelenését), édesapját. Továbbá a házasságközvetítőt, a háború éveit, az 50es, 60as éveket, de érinti a Nápolyba is megérkezett multi működését.

De utolsó félmondatommal már lehet, hogy a Cosí parló Bellavista című remekművében matatok. Luciano de Crescenzo a legjobb! És az Így szólott... Bellavista!

És igen, Moldova ezt is tudja!

Van az a figura, aki a tévében furákat nyilatkozik, megszállott emberként. Van egy riportköteteket szaporán író könnyűtollú. Van egy áldottkezű, amelyik megírta a Ferencvárosi koktélt.

És ott van ez az ember, aki megírta a gályarabságra ítéltek történetét (ellenreformáció kora). Ragaszkodva dokumetumokhoz, kutatómunkajahoz, tehát hitelesen, mégis könnyen szépen, történelmet idézően.

2-3 hónapja tudtam meg, hogy Moldova bejárta Székelyföldet is, kutatva az eredeti Zágoni Mikes Kelemen élete után. Könyvét megírta, én még nem jutottam hozzá.

Több Moldovát!