Egy szenzációs könyvet olvashat el az, aki nekiveselkedik Churchill, egykori angol miniszterelnök A második világháború című könyvének. Miért is nem sok azt leírni, hogy szenzációs? Mert ritkán adódik olyan, hogy a világot irányító emberek részéről egy őszinte könyv íródjon, ráadásul ez az ember egy szellemes, komoly öniróniával is rendelkező valaki volt. És ami még nagyon fontos: Churchillnek bizony volt írói vénája és talán még jobb beszélőkéje. Véleményem szerint: jó ember is volt (ha ez értelmezhető egy politikusnál).
Ezt a két Churchillt lehet megismerni a könyvből:
Magyarként, közép-európai emberként akár ellenkezőjét is állíthatnám, mert ő és oldala magyar szempontból nem járt el a legszerencsésebben, sőt szörnyen elbántak velünk. Hibája, bűne volt alighanem Sztálinnal kialakított, gyakran barátinak tűnő viszonya, is. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy ő volt az az ember, aki az elejétől kezdve felismerte Hitler iszonyatos veszélyességét, ő volt, aki beleállva szerepébe a háború kitörésétől kezdve – a Szovjetunióról és az Egyesült Államokról ez nem mondható el – Hitlert, a nácizmust legyőzte.
Számomra a könyv legérdekesebb részei azok voltak, amikor Churchill fecseg, csacsog, személyes hangnemével, látásmódjával írja le a leghétköznapibb és a legjelentőségteljesebb eseményeket is. Amikor a Roosevelttel történő találkozásakor mesél: ,,Ez alatt az autóút alatt olykor bizonyos aggályaim támadtak. Betegsége miatt Roosevelt nem működtethette lábbal a féket, a tengelykapcsolót és a gázt. Egy ügyes szerkezet segítségével minden kapcsoló a keze ügyében volt, s elképesztően erős , izmos volt a karja. Azt mondta, tapogassam meg a karizmát, s hozzáfűzte, hogy egy hírneves díjbirkózó is megirigyelte tőle. Megnyugtató érzés volt, de megvallom…” Máskor is beszélt díjbirkózóról, ugyebár régi olvasóink.
Szinte kedves volt tudni azt, hogy ezek a politikusok, államférfiak munkájuk közben is hétköznapiak maradtak. Olvasva - főleg Roosevelt és Churchill levelezését - tudhatjuk, hogy józanul látták a világot, szinte mindig érezték felelősségüket,ugyanakkor maradt energiájuk a jókedvre, ami kiderül abból is, ahogyan egymást megszólították, ahogy Sztálinról beszéltek. ,,A volt haditengerész Roosevelt elnöknek.” – így jegyezte majdnem összes levelét. Idézet a könyvből: ,,Egy ízben meg is ígértem Rooseveltnek, hogy ha a következő elnökválasztást elveszítené, javasolni fogom, hogy ő legyen a canterbury érsek.”
Első és sokadik olvasatra az egyik legütősebben angolosra sikerült sorok ezek lennének: ,,Január elsején reggel tolószéken betolták lakosztályomba az Elnököt. Kijöttem a fürdőből és jóváhagytam a tervezetet. Ez a nyilatkozat önmagában nem volt képes ütközeteket megnyerni, de kiderült belőle, kik vagyunk és miért harcolunk.” (az Egyesült Nemzetek alapokmányáról volt szó)
A könyvben elmesélte hatalmas munkabírásának titkát, mely szerint délutánonként esetleg egy órát aludva hajnalban is sikerült aktívnak, tényleges tevékenynek lennie, de megoszt valóban fölösleges, ugyanakkor kedves, személyes részleteket is, például lejegyezve, hogy: ,,Életemnek alighanem legmelegebb ősze volt ez: fekete alpaka zakót csináltattam, alatta egy szál lenvászon inget viseltem. Lengyelország megszállásához Hitlernek pontosan ilyen időjárásra volt szüksége.”
Ugyanakkor természetesen a könyv törzsanyaga a háború eseményeinek sorozata Churchill kommentárjában, fűszerezve személyes történetekkel (pl. vacsora Sztálin lakásán, fél 3-kor éjszaka, találkozás Sztálin lányával), a világtörténelmet alakító események személyes villanásai, melyek elvesztek volna örökre, ha ez az 1874-ben született óriási figura nem jegyzi föl.
Jómagam kíváncsian olvastam a rólunk, Magyarországról elhangzó feljegyzéseit, illetve az olaszokkal (hosszas levelezés, Ciano), oroszokkal kapcsolatos megjegyzéseit. Legsúlyosabb, mikor egy papír fecnire (ténylegesen egy fecnire) feljegyzik a Közép- és Kelet-európai országok befolyási arányait – szovjet és nyugati hatalmak által vállalandó arányokat (Magyarország 50-50%, pl. Románia 90-10% a szovjetek javára).
Szellemesen, gunyorosan ír a szovjetekről: ,,Molotov chequersi tartózkodása idején néhány furcsa esetből kiderült, hogy milyen megrögzött gyanakvással tekintenek az oroszok a külföldiekre. Megérkezésük után egyik első dolguk volt, hogy minden hálószobához kulcsot kérjenek. Valahogy sikerült előkeríteni a kulcsokat, s vendégeink attól fogva állandóan zárva tartották ajtajukat. Amikor a chequersi személyzetnek sikerült bejutnia a szobákba, hogy megágyazzon, megrökönyödve tapasztalták, hogy pisztoly van a párnák alatt. A küldöttség legfontosabb három tagját nemcsak külön rendőrtisztek kísérték el útjukra, hanem a ruhatáruk gondozásával és a szobájuk rendben tartásával megbízott két asszony is, akik állandóan szemmel tartották gazdáik szobáját, s étkezni is csak külön-külön mentek le a földszintre. Elmondhatjuk azonban, hogy csakhamar feloldódtak valamelyest, sőt tört franciasággal és mindenféle jelekkel még beszélgetésbe is elegyedtek a ház személyzetével.”
Túl Churchill remek történetfűzésén Betlen János fordítása is gördülékeny, élvezetes.
Érdemes tudni, hogy a szerző ezért a könyvéért irodalmi Nobel-díjat kapott, ami nyilvánvaló túlzás, de nem abszurd. Amennyire meg tudom ítélni néhány oldal ebben a könyvben is valóban szépírói alakítás. Az ,,is” azért használható, mert a fiatal Churchill bizony írt regényt. Illetve festett. A háború alatt csak egy képet, méghozzá afrikai útja során.
Egy hihetetlen ember szenzációs könyve. Hajrá mindenkinek olvasásához!
Winston S. Churchill, A második világháború, két kötet (650 oldal, 770 oldal), Európa Könyvkiadó, Budapest,1989, a fordítás eredetije: The Second World War I-VI, Cassel and Co London, 1950-53, fordította: Betlen János.
Churchill szerint könyve ezt üzeni:
Háborúban: elszántság
Vereségben: dac
Győzelemben: nagylelkűség
Békében: jóindulat
