Egy facebook-hirdetésben láttam, hogy újra kiadják Thoreau híres könyvét, a Waldent. Beugrott, hogy pár éve írtam pár sort róla, most pedig megosztom hátha valaki kedvet kap ehhez a klassz könyvhöz és ihletet az élethez! :)

Ceruzagyár tulajdonlása és Harvardon szerzett diploma biztosíthatott volna Thoreau-nak annyit, hogy száz életet is lehúzhatott volna polgári jólétben.

Ő viszont úgy döntött, hogy saját útját járja, és nem azt, amelyik biztosított számára. Két év ebből a vadonban telt a Walden-tó mellett. Lakhelyet készített, gazdálkodott, figyelte a természetet, elmélkedett állatokon, növényeken, évszakokon, boldog volt. Élt. Ez kiderül a könyvből!::)

Ha kicsit aktívabb, kicsit hasonlított volna talán Szent Ferenchez! Talán nem hitt abban, amit csinált, hanem csak termeszete kényszerítette arra, hogy szabaduljon a gazdaság és gazdagság iranyította Amerikából. 1845 július 4én volt Thoreau első napja a vadonban.

Említettem, hogy Thoreau nem gyűjtött követőket. HMMM! Az erdőben néha voltak látogatói. A repubblica egyik olvasói levelében olvastam 15-20 éve (innen az érdeklődésem iranta), hogy a 68osok közül sokan felfedezték őt, könyvét aztán most is irogatunk róla.

Hajrá szabadság!

Az élet számtalan pillanatában javasolt levenni egy könyvet: Marcello D'Orta Nápoly-melléki tanár kisdiákjainak szerzeményét. Szóval jöjjön ezúttal ismét az: Én reméljük meguszom, egyik házi feladata. Lássuk, hogy mit írtak házi feladatukban a nápolyi gyermekek a 80as évek elején a droghelyzetről, szomszédokról, helyzetükről. 

A kábítószer jelenség (szólt a cím)

Én még csak tíz éves vagyok, de már négy öt éve ismerem a kábítószer jelenséget. Már amikor ovodába jártam, megmondta édesanyám, hogy senkitől se fogadjak el kábítószeres cukorkát, még ha a tanítónéni vagy igyenesen az igazgató kinálja is se. De egyszer a tanítónéni megkinált eggyel, nekem meg kiment a fejemből, hogy drogos és megettem de jól voltam

A kábítószer méreg, mindenkit megöl, az öregeket is, de főleg a fiatalokat. Ez egy nagyon édes dolog, mind a cukor, de nem egészen. Először tök feldobódsz tőle, aztán megbambulsz. Szemed előtt lepkék, szinek, szivárványok jelennek meg és elakarsz repülni. Aztán kész vége, és nem látsz mást csak Arzanót

Egy gram drog tiz milióba kerül, de a kábszeresek mind szegények, ezér lopnak, törnek, zuznak, fölforgatják a butorokat hátha az apjuk pénzt dugott mögéjük, minden hozzáragad a kezükhöz, és megölik az apjukat meg az anyjukat.

Én ismerek egy drogost, de nem mondhatom meg a nevét, Giovanni is ismeri, mongya meg ő ha akarja. Ez a drogos otlakik velünk szemközt és amikor reggel lejön még eggyáltalán nem drogos, normálisan néz és köszön is nekem. De este aztán elmegy a sportpája mellé drogozni, oda ahol kiment a lámpa. Ott beadja magának a Quagliarellóval meg a Masonéval együtt, és amikor hazafelé jön, ugy jár, mindegy Zombi.

Én sajnálom a drogosokat, de félek tőlük. De egyszer volt nállam ötszáz líra a zsebembe, és odadoptam egy drogosnak, aki alutt a földdön, aztán elfutottam. Én a drogosoknak néha szokok adni pénzt, de a cigányoknak nem. A cigányoktól még annál is jobban félek!

Nyolc-tíz napja olvastam el a Harry Potter-történet hét kötetét. 50 felett is komoly élmény volt. Elsőszámú célom az volt, hogy megtudjam, megismerjem mi az ami tényleg leköti 10 éves lányom és barátai figyelmét. Milyen az a könyv, amelyik izgatja, megfogja őket.
Hogy működik a könyv, az biztos!

Azon vettem észre magam, hogy engem is alakít szépen. Azon vettem észre magam, hogy már nem csak lányommal, hanem munkám közben, felnőttekkel való diskurálás közepette is bevetem Dumbledore figuráját, aztán dementorokról beszélek. Szóval, sokat tud adni Rowling világraszóló szerzeménye.

Úgy érzem, hogy a legfontosabb számomra, konkrétabban most az, hogy egy gyermeket, egy fiatalt a mesék világából nagyon szépen átemel a felnőttek valóságába, mindezt olyan hősökkel, akik korántsem hibátlanok. Potterben is van gyenge pont, barátaiban is van kicsinyesség, féltékenység, kisebb-nagyobb aljasság. Aztán van Percy, a legalja! :) És ott a Gonosz, a fekete oldal, Voldemort, akinek nevét nem mindenki meri kimondani.

Nekem az volt most a legfontosabb, hogy lányomnak nem kell elmagyaráznunk, hogy mi az a minisztérium, hogy nincs abban misztérium, lehet ott jól is dolgozni, de bizony szörnyen is. Sőt, nem is mindig jóért dolgoznak ott. És persze Percy is jó útra tud térni, ha helyzet van!

De arra is való ez a történet, hogy egy gyermek felvértezve a könyvvel, álljon a filmek, videók örülete elé.

És még ezer haszon, élmény, történet, tudás, áldás! Túlzás? Nem hiszem!

Nagyon nehéz ügy gyermekekkel a holokausztról beszélni! Hazánk korabeli vezetőinek, illetve lakóinak felelősségéről ugyancsak nem könnyű!

Unokatestvérem (Zágoni Balázs) pár hete megjelent ifjúsági regénye, illetve fiatalabb korosztályok számára a második képen szereplő képregény remek lehetőséget biztosít a téma érzékeny bemutatására.

Mindkét könyv Budapest utcán zajlik. Előbbi Ocskay László, második az olasz Francesco Tirelli történetének apropóján vezeti be az olvasót 1944 és 45 év kíméletlen eseményei közé.

Nagyon szeretem olvasgatni Márai naplóit! Jó olvasmány három percre, két órát bújva, elmélkedve, merengve. Magunkon gondolkodva, magyarokon, amerikaikon, olaszokon, irodalmon, történelmen. Mindenen. Majdnem. :)

De valahogy ,,természet és Márai", nem sok kép jut eszembe!

Viszont itt egy 1959ből: ,,A fák az út mentében - az eukaliptusz, a magnólia, a baniana, ez a növényi Laokoon-csoport, különösen ,,antropomorf" képzeteket keltenek, mint Itáliában a fügefa... Süt a nap, az óceán nyugodt, szó szerint ,,csendes". Az ős-test higanyosan ragyog a fényben. A sziklás part vadregényesen deklamáló, mint az olasz Riviéra Ravello környékén. De a Pacific partján a növényzet nem olyan domesztikált, mint a Közép-tenger partvidékein. A pálmák itt borzasak, izmosak. A természet itt még nem szelídült meg, mint általában az európai tájban. A különös fák süvöltve-üvöltözve ágálnak és hajladoznak az óceán partján a szélviharban. A mimózafák borzonganak, teleszórják az utat sárga hajzatuk gyapjas-bolyhos fürtjeivel."

Márai Sándor, Napló 1958-1967.

Tom Hanks neve számomra garancia! Tehát eleve tudtam, hogy Az ember, akit Ottónak hívnak rossz film nem lehet. Megnéztük! Azóta idézzük és felidézzük megfelelő helyzetkben. Mert Ottóra könnyű emlékezni! Otto saját szabályai szerint él, ami új, azt nem szereti, mogorva, nagyon mogorva. Felesége viszont felismerte benne a jót, hogy a határozott elvek mellett − inkább mögött − (merthogy néha nem is látszanak) tényleg fontos értékek vannak, például a megbízhatóság.

Otto, gyakorlatilag Ove, merthogy a Hanks-féle film egy Fredrik Beckman nevű svéd író könyve nyomán született (Az ember, akit Ovénak hívnak). Ove életét a munkahelye és lakóhelyének felügyeletete jelentette, illetve szeretetteljes feleségét. Utóbbi lebénul, pár évre rá meghal, Ovét pedig a munkahelye elküldi. Minek élni? Talán logikus is a kérdés! Ove, alias Otto számára mindenképp! De feltűnik a színen egy talpraesett bevándorlónő (a könyvben iráni, a filmben mexikói) és annak balfék férje. Ott aztán jönnek a gyermekek is és különféle feladatok Ovénak. Az öngyilkossági kísérletek sorra elmaradnak vagy inkább elbuknak.Bemutatkozik az olvasónak minden szomszéd, valamennyiük Ove igen kritikus szemszögéből.

Ez akár egy vicceskedő könyvnek is tűnhet, de nagyon nem az! Tragikus részletek derülnek ki, a két hős családi élete is hordoz sok-sok fontos részletet. Kicsit megismerjük az ottlakók több irányba is kiszolgálatott életét. Talán magunkat is egy kicsit jobban (szóba kerülnek például az autós és telefonos elmebajaink is!).

A sok bemutatott élethelyzetre helyes választ csak Ove felsége ad szeretetével, mely szeretet túléli őt és esélyt ad többeknek is.

Fredrik Backman (fordította: Bándi Eszter): Az ember, akit Ovénak hívnak.Animus kiadó, Budapest, 2014, 3690 ft.

Sok-sok éve láttam a filmet (Latinovits, Darvas Iván, Bujtor), jó emlék maradt, így tudtam, hogy előbb-utóbb a könyv is meglesz. És jó döntés volt! A könyv ugyancsak zseniális! Meggyőződésem, hogy ha nem tudnánk, mikor írták a Pendragont (1934, mármint a megjelenés), akkor arra gondolnánk, hogy a Da Vinci-kód nyomán született egy nagyon ütős paródia.

Hát nem! Elképesztő párbeszédek, hihetetlen műveltség, szenzációs humorérzék parádéja az egész könyv. Egyszer nem éreztem, hogy leülne az írás, folyamtos feszültség, könnyedség. Ömlik a hülyeség, mint a legjobb Moldovából Talán furcsa, de elég gyakran ő jutott eszembe, pontosabban a Ferencvárosi koktél. Aztán éreztem azt a sajátos ízt, amelyiket a Szerb-féle irodalomtörténetek során megismertem. Azt a könnyed tudást.

Nagyon röviden: a fiatal Bátky János doktor  a rózsakeresztesek titkai után kajtat Wales izgalmas hegyein, dombjain, néha Londonban. Belekeveredik komolyan vehető lovagokba, történetekbe, legendákba, nőkbe, lányokba. De egyikbe sem gabalyodik igazán bele, mert fölényesen átlátja mindenki gyengeségét, felfedezi és felfedi mindegyiknek a gyenge oldalát. Közben pedig nem rejtegeti a saját zsengeségeit se! (egértelmű, hogy Bűtky maga Szerb Antal!)

Szerb Antal még a 20-as években járt ösztöndíjjal Angliában és nyilvánvalóan felhasználja írása közben a helyismeretét. És tudnivaló a wikipédiáról az is, hogy már a 30as évek első éveiben Párizsban dolgozik a  Pendragon legendán.

Ami pedig megszületett, az a bölcsészelme legszebb szüleménye! Köszönjük!

Szerb Antal: Pendragon legenda, Magvető, 2005, 420 oldal.

Ha magyar irodalomtérténet, akkor Szerb Antal; ha belső utazás, akkor Utas és holdvilág; ha kegyetlen sors, akkor Szerb Antal.

Trecento... quattroccento,... cinquecento! - mondta a pincér és leszámolta az asztalra az olasz torténelem nagy századait.

Ha félnapos tökéletes olvasmány, akkor Szerb Antaltól A harmadik torony!!!! Egy elképesztű műveltségű író könnyed írása, könnyed, de néha súlyos benyomásai néhány olasz városról: Velence, Vicenza, Verona, Ferrara, Ravenna és Bologna, illetve San Marino. Utóbbiban született a könyvcím ötlete is.

Könnyed írás, de kíméletlen lehet az olvasónak, ha azon elmélkedik, hogy a világégés előtti évek egyikében (1936) született a szöveg. Mikor már Mussolini saját hatalmas arcára szabta az idő múlását (1922től, vagyis hatalomra jutásuktól datálódott minden Olaszország életében).

Gazdag és tartalmas, korabeli képanyag kíséri a szöveget.

Végül egy-két szövegrészlet: ,,Egész Olaszország rendkívül kedvezményes jegyekkel Veronába jött, a városban nem lehetett egy olaszt leejteni, hogy ne essék egy másik olaszra. Salzburgi hangulat volt, de filléres, kispolgári, fasiszta Salzburg."

,,Az ugyanolyan stílus elsősorban a vörös téglát jelenti és a sárkánytarajat, az MMMMMMMM alakú díszítést a  falak tetején, ami..." Írta Veronában.

Szerb Antal: A harmadik torony, 2007, Magvető, Bp, 80 oldal,

Igen, Bereményi Géza izgalmasan, szépen megírt életrajzáról van szó, de fűszerezve szép-szép vagy izgalmas anekdotákkal: Weöres Sándorról, Kádárról, 56ról... sokkal több ez a könyv egy önéletrajznál.

Vártam folyton Cseh Tamást, de most nem kaptam meg, csak úgy nagyon mandinerből (Bereményi zenei ízlésének kialakulása kapcsán), ellenben ezerszer felderengett az Eldorádó.

Nagyon élevezetes volt számomra az egyik Teleki téri szomszéd, Nagy Zsigmond figurája, a 74%os hadirokkant, akivel a Kerepesit járták, ahol együt felrajzolták Görgei, Kossuth és mások figuráját, csodásan emlékeztek Komáromra. De a régieknél is meghatóbb volt azt látni, megélni, ahogy egy öreg át tudja adni tudását egy kissrácnak.

De nagyobb részt kap, érthetően, Pápa, ahol Bereményi diákéveiből néhányat eltöltött, a kollégium, az Esterházy-kastély (akkor egészen más küldesjű) díszletei között. Aztán az autóstoppal elért Balaton is sokaknak különösen tetszhet.

Ha a 60as évek hangulatát akarod megérezni, akkor ott van Cseh Tamás, de ha a történeteit, a logikáját, működését, embereit, fafejű remdszerét, akkor ott van Bereményi Géza önéletrajzi könyve.
Igen! Bereményi olasz szakos volt! Sőt, a könyben tanszéki sztori is van!

Megrázkodtam, amikor a szövegben három-négy esetben felismertem Cseh Tamás-dalok sorait, fontos elemeit: ,,elszállnak az első szélre...", és Mariann, Fáskerti elvtárs figuráit.
Bereményi Géza: Magyar Copperfield, Mahvető, 2020, 3900 forint, 637 oldal.

Mi van Bereményi Géza életregényében? Sok zseniális téma (Budapest, történelem,...), sok nagyszerű fejezet (56, első dalok,..,..), sok gyönyörű emlék (bizalmas gyermekkori séták a Kerepesiben, locsolások,...), néhány elragadó vallomás, íme egy közülük:

:,,Pedig nem akarok játszani. Semmit sem akarok, csak zavartalanul olvasni. A játék külső dolgoktól függ, márpedig nekem a külső dolgokra nincsen semmi befolyásom. Egyedül az olvasás az, ami rám tartozik. Minden mást elhárítok magamtól. Egyetlen akaratom van, hogy elkülönítsem magam attól, ami nem tőlem függ. Az egész külső világtól. Kivételt képez az olvasás. Abban önmagam lehetek belül és kívül is. Ők pedig ott kint tegyék azt, amit jónak látnak...."

Néhány napon belül jön egy a hálát eléggé kifejező könyvismertető is!