Naponta suhanok a 4-essel, 6-ossal a körúton és mielőtt a Dunához érnék, mindig megkeresem a Szőnyi kirakatát. Ezután nem fogom megtenni, mert többé nem tehetem meg. Bezárt a Szőnyi Antikvárium a körúton és az Ipoly utcába költöztek. És át is alakulnak.

,,Nehéz döntés volt, évekig tartó mérlegelés következménye. A hagyományos antikvár könyvkereskedelmet nem folytatjuk tovább és új helyszínen, kizárólag aukciós és internetes értékesítésre szakosodunk. Sokaknak ezzel csalódást okozunk, de többen vannak, akik megértik: korunkban (időhiány miatt is) visszaszorulóban a búvárkodó könyvgyűjtő,könyvolvasó… Igazodva a változó világhoz és olvasói szokásokhoz, az antikvár szakma kiemelt eseményét, a könyvaukciót választottuk.”

Már csak emlék, Szent István körút, Szőnyi Antikváriuma (fotó: szeretembudapestet.hu)

Ezeket a sorokat olvastam a 40. Szőnyi-könyvárverés kiadványában Szőnyi Endre és Szőnyi Gergely által jegyezve.

Sokszor nemcsak a villamosról vizslattam a kirakatot, hanem be is mentem, matattam, kutattam, kerestem, kérdeztem, beszélgettem,érdeklődtem, tájékozódtam és gyakran találtam régi-új könyvet, térképet, kedvességet. Úgy tűnik, sajnos, nem voltunk elegen, hogy a Szőnyi ott maradhasson.

De persze továbbra is, az Ipoly utcában is: Hajrá Szőnyi! Hajrá Szőnyiék!

Egy szenzációs könyvet olvashat el az, aki nekiveselkedik Churchill, egykori angol miniszterelnök A második világháború című könyvének. Miért is nem sok azt leírni, hogy szenzációs? Mert ritkán adódik olyan, hogy a világot irányító emberek részéről egy őszinte könyv íródjon, ráadásul ez az ember egy szellemes, komoly öniróniával is rendelkező valaki volt. És ami még nagyon fontos: Churchillnek bizony volt írói vénája és talán még jobb beszélőkéje. Véleményem szerint: jó ember is volt (ha ez értelmezhető egy politikusnál).

Ezt a két Churchillt lehet megismerni a könyvből:

Magyarként, közép-európai emberként akár ellenkezőjét is állíthatnám, mert ő és oldala magyar szempontból nem járt el a legszerencsésebben, sőt szörnyen elbántak velünk. Hibája, bűne volt alighanem Sztálinnal kialakított, gyakran barátinak tűnő viszonya, is. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy ő volt az az ember, aki az elejétől kezdve felismerte Hitler iszonyatos veszélyességét, ő volt, aki beleállva szerepébe a háború kitörésétől kezdve – a Szovjetunióról és az Egyesült Államokról ez nem mondható el – Hitlert, a nácizmust legyőzte.

Számomra a könyv legérdekesebb részei azok voltak, amikor Churchill fecseg, csacsog, személyes hangnemével, látásmódjával írja le a leghétköznapibb és a legjelentőségteljesebb eseményeket is. Amikor a Roosevelttel történő találkozásakor mesél: ,,Ez alatt az autóút alatt olykor bizonyos aggályaim támadtak. Betegsége miatt Roosevelt nem működtethette lábbal a féket, a tengelykapcsolót és a gázt. Egy ügyes szerkezet segítségével minden kapcsoló a keze ügyében volt, s elképesztően erős , izmos volt a karja. Azt mondta, tapogassam meg a karizmát, s hozzáfűzte, hogy egy hírneves díjbirkózó is megirigyelte tőle. Megnyugtató érzés volt, de megvallom…” Máskor is beszélt díjbirkózóról, ugyebár régi olvasóink.

Szinte kedves volt tudni azt, hogy ezek a politikusok, államférfiak munkájuk közben is hétköznapiak maradtak. Olvasva - főleg Roosevelt és Churchill levelezését - tudhatjuk, hogy józanul látták a világot, szinte mindig érezték felelősségüket,ugyanakkor maradt energiájuk a jókedvre, ami kiderül abból is, ahogyan egymást megszólították, ahogy Sztálinról beszéltek. ,,A volt haditengerész Roosevelt elnöknek.” – így jegyezte majdnem összes levelét. Idézet a könyvből: ,,Egy ízben meg is ígértem Rooseveltnek, hogy ha a következő elnökválasztást elveszítené, javasolni fogom, hogy ő legyen a canterbury érsek.”

Első és sokadik olvasatra az egyik legütősebben angolosra sikerült sorok ezek lennének: ,,Január elsején reggel tolószéken betolták lakosztályomba az Elnököt. Kijöttem a fürdőből és jóváhagytam a tervezetet. Ez a nyilatkozat önmagában nem volt képes ütközeteket megnyerni, de kiderült belőle, kik vagyunk és miért harcolunk.” (az Egyesült Nemzetek alapokmányáról volt szó)

A könyvben elmesélte hatalmas munkabírásának titkát, mely szerint délutánonként esetleg egy órát aludva hajnalban is sikerült aktívnak, tényleges tevékenynek lennie, de megoszt valóban fölösleges, ugyanakkor kedves, személyes részleteket is, például lejegyezve, hogy: ,,Életemnek alighanem legmelegebb ősze volt ez: fekete alpaka zakót csináltattam, alatta egy szál lenvászon inget viseltem. Lengyelország megszállásához Hitlernek pontosan ilyen időjárásra volt szüksége.”

Ugyanakkor természetesen a könyv törzsanyaga a háború eseményeinek sorozata Churchill kommentárjában, fűszerezve személyes történetekkel (pl. vacsora Sztálin lakásán, fél 3-kor éjszaka, találkozás Sztálin lányával), a világtörténelmet alakító események személyes villanásai, melyek elvesztek volna örökre, ha ez az 1874-ben született óriási figura nem jegyzi föl.

Jómagam kíváncsian olvastam a rólunk, Magyarországról elhangzó feljegyzéseit, illetve az olaszokkal (hosszas levelezés, Ciano), oroszokkal kapcsolatos megjegyzéseit. Legsúlyosabb, mikor egy papír fecnire (ténylegesen egy fecnire) feljegyzik a Közép- és Kelet-európai országok befolyási arányait – szovjet és nyugati hatalmak által vállalandó arányokat (Magyarország 50-50%, pl. Románia 90-10% a szovjetek javára).

Szellemesen, gunyorosan ír a szovjetekről: ,,Molotov chequersi tartózkodása idején néhány furcsa esetből kiderült, hogy milyen megrögzött gyanakvással tekintenek az oroszok a külföldiekre. Megérkezésük után egyik első dolguk volt, hogy minden hálószobához kulcsot kérjenek. Valahogy sikerült előkeríteni a kulcsokat, s vendégeink attól fogva állandóan zárva tartották ajtajukat. Amikor a chequersi személyzetnek sikerült bejutnia a szobákba, hogy megágyazzon, megrökönyödve tapasztalták, hogy pisztoly van a párnák alatt. A küldöttség legfontosabb három tagját nemcsak külön rendőrtisztek kísérték el útjukra, hanem a ruhatáruk gondozásával és a szobájuk rendben tartásával megbízott két asszony is, akik állandóan szemmel tartották gazdáik szobáját, s étkezni is csak külön-külön mentek le a földszintre. Elmondhatjuk azonban, hogy csakhamar feloldódtak valamelyest, sőt tört franciasággal és mindenféle jelekkel még beszélgetésbe is elegyedtek a ház személyzetével.”

Túl Churchill remek történetfűzésén Betlen János fordítása is gördülékeny, élvezetes.

Érdemes tudni, hogy a szerző ezért a könyvéért irodalmi Nobel-díjat kapott, ami nyilvánvaló túlzás, de nem abszurd. Amennyire meg tudom ítélni néhány oldal ebben a könyvben is valóban szépírói alakítás. Az ,,is” azért használható, mert a fiatal Churchill bizony írt regényt. Illetve festett. A háború alatt csak egy képet, méghozzá afrikai útja során.

Egy hihetetlen ember szenzációs könyve. Hajrá mindenkinek olvasásához!

Winston S. Churchill, A második világháború, két kötet (650 oldal, 770 oldal), Európa Könyvkiadó, Budapest,1989, a fordítás eredetije: The Second World War I-VI, Cassel and Co London, 1950-53, fordította: Betlen János.

Churchill szerint könyve ezt üzeni:

Háborúban: elszántság

Vereségben: dac

Győzelemben: nagylelkűség

Békében: jóindulat

Churchill II. világháborúról szóló, igen vaskos könyvét olvasva, naponta futok bele olyan mondatokba, történetekbe, melyek csodálattal töltenek el. Csodálattal, mert ez az ember a felfoghatatlanul nagy felelősségű munkája közben is élvezte munkáját, örült az életnek, élvezte a hétköznapokat. Rengeteg emlékezetes történet marad meg. Egyike ezeknek:

,,December 24-e volt, és karácsony estéjén családi és gyermekünnepséget tartottunk. Felállítottuk az Elnöktől (Roosevelt – mbemba) kapott karácsonyfát, s a család alig várta a kedves estét, amely sötét árnyaktól körülvéve talán még fényesebb volt, mint máskor. Amikor azonban elolvastam az aznapi táviratokat, az a határozott érzésem támadt, hogy Athénbe kell repülnöm, a helyszínen megvizsgálnom a helyzetet, mindenekelőtt meg kell ismerkednem az érsekkel, hiszen oly sok múlik rajta. Kezdődött tehát a telefonálgatás, s végül intézkedtem, hogy még aznap éjjel álljon felszállásra készen a northolti repülőtéren egy gép.”

Szemrehányás a családtól, nápolyi üzemanyag-felvétel, kalamaki repülőtér, ,,Athén és Pireusz hatalmas térkép gyanánt terült elénk, azt találgattuk fentről, vajon melyik része kinek a kezén lehet.” További út fennakadás nélkül (Churchill maga írja ezeket – mbemba). Felszállt az Ajax cirkálóra.

,,Sötétedés előtt szálltunk fel az Ajax-ra, s ekkor jutott eszembe, hogy hiszen karácsony napja van. A hajó legénysége vidám estére készült, mi pedig igyekeztünk minél kevésbé a terhére lenni.

A tengerészek eltervezték, hogy vagy egy tucatnyian mindenféle jelmezt öltenek, kínainak, négernek, rézbőrű indiánnak,londoni aszfaltbetyárnak, bohócnak öltöznek,macskazenét adnak a tiszteknek és altiszteknek, egyszóval az alkalomhoz illő nagy mulatságot csapnak. Ekkor érkezett meg kíséretével az érsek. Hatalmas termetű férfi volt (a későbbiekből kiderült, hogy fiatalabban díjbirkózó volt – egyházi szerepvállalása előtt – mbemba) s a görög egyházvezető méltóságainak hosszú papi talárját viselte, s hozzá magas süveget. A két csoport találkozott, s a tengerészek azt hitték, hogy az érsek is a legénységhez tartozik, csak éppen ismeretlen jelmezt visel, ujjongva körbetáncolták tehát. Az érsek viszont előre megfontolt sértésnek hitte a tarkabarka társaság megjelenését, s ha a kapitány idejében meg nem érkezik, alighanem vissza is tért volna a partra. A kapitány zavarba jött ugyan, végül is azonban kielégítő magyarázatot adott az ügyre. Én közben várakoztam, s azon tűnődtem, hogy mi történhetett. Aztán minden jól végződött.”

Így történt Churchillel!

A súlyosabb történetek és a beszámoló a könyvről néhány nap múlva érkezik.

Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy a vége. Ki adta ezt a címet könyvének?

a.) Vámos Miklós, b.) Háy János, c.) Alessandro Baricco, d.) Galla Miklós.

Jól gondolják meg, csak egy betűt mondhatnak!

Bartos Erika, mikor megalkotta Babócáékat nemcsak a magyar gyermekszobába robbant be, hanem a felnőttek, vagyis a szülők ajtaján is benyitott. Ennek személy szerint én nem örültem.

Viszont a Brúnó Budapestennel megbocsátottam :) Bartosnak. Ez egy olyan gyermekkönyv, melyet a felnőttek is együtt lapozgathatnak a kisebbekkel, sőt – Ne adj’ Isten – maguk is nézegethetnek, olvasgathatnak. Negyed évszázada járom az utam Pesten és Budán, olvasok a városról, szeretem mindkét oldalt, de el kell hinni nekem, hogy kaptam információt ebből a könyvből – fölöslegeset és nem: például, hogy hány harangja van a Mátyás-templomnak (és hogy melyik hány kiló), illetve, hogy hol találunk olyan játszóteret, ahová szívesen elnézhetünk.

De volt, hogy ehhez a könyvhöz nyúltunk mikor szerettük volna tudni hol a Puskás szobor. Ugyanis nagyon jó kis térképek is vannak benne. Meg remek alaprajzok és metszetek. Meglátszik, hogy Bartos Erika mérnöknek végzett. Nem fecsegek többet! Vegyemeg a könyvet mindenki, akinek gyermek van a közelében és szeretik Budapestet!

Bartos Erika, Brúnó Budapesten, Buda tornyai, 2017, Móra könykiadó, 3999 ft.

Kinek? Olvasni tudó budapesti gyermekeknek és nézegetni ovisoknak.

Szombat volt, egy régimódi napra vágytam. Békére, nyugalomra, kattintgatás nélkül. Olvasni akartam, kattintgatás nélkül és hosszabb idő hiányában könyv nélkül. Tartalmasat,rövidet olvasni.

És mit ad Isten, eszembe jutott, hogy hétvégenként régebb – 10-20 éve – ilyenkor hétvégi Magyar Nemzetet vettem. Áldom a pillanatot, mikor beugrott. Ugyanolyan jó, mint régen. Mondom az elmúlt két hétben olvasott témákat, cikkeket: volt európai templomok, melyek ma diszkókként, jobb esetben könyvtárként működnek; talákozás a cigány kártyavetővel; a szerb háborús bűnös, akit utolért az igazságszolgáltatás; de emlékszem a katalán események hátteréről írott cikkre is.

Élvezetesek az étkes írások is: a pisztrángról, a szovjet konyháról, borokról, de kuncogva olvastam a kajás műsorokról (Ízörzők, Laci bácsi,…) írt kritikákat is.

Semmilyen átszűrődő politikai bohóclárma.

Sok színes téma, szépen és jól megírt cikkek, könnyedség és komolyság. Tényleg!

Hajrá hétvégi Magyar Nemzet magazinja! Hajrá olvasunk.blog!

Régi ismeretség már a mienk. Legkevesebb tíz, de inkább húsz éve, hogy itt rendelek könyveket. Megvásárolt könyveimnek legalább nyolcvan százalékát itt vásároltam: dedikált Weöres Sándort, francia forradalmi kalendáriumot 1794-ből, Tersánszky-könyveket, Mérainak dedikált Bodor Pál könyvet,…

Nagyon nagy a merítés és a könnyen kezelhető honlapjuk segítségével mélységesen egyszerű a válogatás. Amivel engem igazán megfogtak az a naponta küldött hírlevelük, amelyen az általam megjelölt témák szerint válogatnak. Minden nap van témák szerinti kedvezmény (többnyire 30 és 50 százalék közötti). A Vág utcai irodában és raktárban – sem máshol – nincs válogatási, választási lehetőség.

Pár éves rendelgetés után, egy kérést követően 5 százalékos kedvezményt kaptam. Azóta is több, mint semminek gondolom. Amit többre értékelek, hogy amennyiben kicsúszok időpontokból, kedvezmények felhasználhatóságából rövid levelezés után valamennyiszer megegyezünk a régi árban.

Hiányt rendszeresen csak a kiszolgálás kedvességében, az arcok komorságában éreztem, de legutóbb meglepetés ért: kedvesen átadott ajándéktoll landolt nálam és mikor kiléptem, látom, hogy a bejáratnál idézeteket téphet le az utcáról kíváncsiskodó.

Így zajlik ez az antikvánál!

Egy fantasztikus életút nagyon szép könyve.

Jane Goodall az a fantasztikus ember, aki belső Afrikában, ember számára a lehető legközelebbről kutatta a csimpánzok életét,majd ott Gombéban (Tanzánia) kutatóállomást alakított ki, ahol ma is tudósok, illetve diákok kutatják a csimpánzok életét. Az hogy olvasóként részesei lehetünk azoknak a pillanatoknak, amikor ez a kapcsolatfelvétel megtörtént, az valami egészen fantasztikus.

,,S ami ezután történt, az most majdnem negyven év elmúltával is élénken él az emlékezetemben. Szürkeszakállú Dávid nekivágott egy ismerős ösvénynek, én pedig követtem őt. Amikor viszont letért erről a jól látható útról, és az aljnövényzet sűrűjén vágott keresztül egy közeli patak mentén, biztos voltam benne, hogy elveszítem szem elől, olyan reménytelenül belegabalyodtam az indákba. De amikor kiértem a vízhez, ott találtam őt, a parton ült, mintha csak rám várt volna. Belenéztem egymástól távol ülő fénylő nagy szemeibe, amikben szinte ott tükröződött egész jelleme, derűs magatartása és vele született méltósága. A főemlősök nagy többsége fenyegetésként fogja fel, ha bárki a szemükbe néz, a csimpánzok azonban kivételek ez alól. Dávidtól megtanultam, hogy nem bánja, ha a szemébe nézek akkor, ha nem vagyok arrogáns és követelőző. Néha ő maga is visszanézett rám, mint tette azon a bizonyos délutánon is. Olyan nyitott volt a tekintete, hogy úgy éreztem, ha elég gyakorlatom lenne az effélében, a gondolataiba is beleláthatnék. Mit meg nem adnék azóta, hogy akár egyetlen rövid pillanatra is, de egy csimpánz szemével láthassam a világot! Egy perc felérne egy élet kutatómunkájával. Hiszen mi mindannyian emberi mivoltunkhoz vagyunk kötve, s a világra való rálátásunk is csak emberi határok között mozog. S gyakran még az is nehezünkre esik, hogy más kultúrájú, vagy másik nemhez tartozó emberek nézőpontjából lássuk a világot. Amint Dávid és én ott ültünk egymással szemben hirtelen rátévedt tekintetem egy érett piros gyümölcsre. Előttem hevert a földön. Fölemeltem, tenyeremre tettem és Dávid felé nyújtottam. Ő rám nézett és felém nyúlt, hogy elvegye. Aztán elengedte a gyümölcsöt, és a kezemet fogta meg finoman…”

Több fejezet is foglalkozik a megfigyelésekkel,a tapasztalásokkal – tudományosokkal és személyesekkel (nem diplomásként, édesanyjával érkezett először a csimpánzok megfigyelésére) –, de a könyv alapvetően Jane Goodall (1934. április 3., London) életét tárja elénk; az utolsó fejezetek pedig terveit,dédelgetett álmait a zöld mozgalom jegyében.

Ugyanakkor a könyv egy felnőttként immár nem templomba járó, azonban nagyon is keresztény ember hitvallása. Egy olyan emberé, aki számtalanszor fejezte ki bizonytalanságát, kétségeit Isten létét illetően. Ezeket a kétségeket a könyvben nyíltan kibeszélte, s meg is válaszolta. A gyermekként megélt világháború, majd a világégés utáni Németország helyszíni látványa, a belső-afrikai pokoli élethelyzetek, háborúskodások, a gombei túszszedés (kutatóállomásuk diákját rabolták el) alaposan próbára tették hitét. Akárcsak második férjének elvesztése, a hónapokon át tartó leépülés közös megélése, melynek egy egész fejezetet szánt a tudós.

A könyvnek plusz értéket ad a nagyszerű fekete-fehér képanyag.

Jane Goodall: Amíg élek, remélek (kérdezte, segítette a könyv megírását: Phillip Berman), fordította: Esztergályos Krisztina, Athenaeum 2000 Kiadó, 1999.

Kinek? Afrika-rajongónak, kereszténynek, állatosoknak.